![]() |
||
![]() |
||
|
||
| Csuka Mónika
1969-ben alakította meg Magyarország első női beat zenekarát a Beatricét. Néhány ismertebb név azok közül, akik játszottak az együttesben: Szűcs Judit, Mary. 1972-ben a lányok férjhez mentek vagy más zenekarokba, így fiúkkal egészült ki a csapat, melynek egyik jeles képviselője Nagy Feró volt. Ezekben a felállásokban játszott Bencsik Sándor, Temesváry András, Barile Pasquale /később R-Go/. 1976-ban a Mikrolied női vokál szólistája is a Beatrice mellett, sokat szerepelt az NDK-ban valamint Lengyelországban. 1979-től énekes-gitáros az Apostol, Bergendy együttesekben. 1980-tól Nyugat-Európában énekel, gitározik. Dalai zenéjét egy-két kivétellel maga szerzi. Az éneklés mellett 1994-99-ig a Szív TV-ben Szédülj el címmel szórakoztató magazin-műsort szerkesztett és vezetett, ahol sztárokkal, érdekes emberekkel, politikusokkal készített interjúkat sok zenével. Férje és szerzőtársa Dr.Soós László belgyógyász-háziorvos. Gyermekei: Gabriella, Mercédesz, László.
|